admin bejegyzései

Dr. Pajtókné Dr. Tari Ilona Rektor Asszony és Fülöp Henrik Intézetvezető.

Egyedülálló stratégiai megállapodás az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemmel és a MODELLO Módszertani és Képzési Intézet között!

 

Felnőttképzésből egyetemi kreditek

Általunk Országosan indított felnőttképzésből lehet egyetemi kredit!
Dr. Pajtókné Dr. Tari Ilona (rektor), Kalóné Dr. Szűcs Erzsébet (főigazgató), Sándor József (felnőttképzési és gyakorlatszervezési osztályvezető), Karlik Dominika és jómagam közel féléves szakmai előkészítését követően az Országban elsőként, egyedülállóan biztosíthat felnőttképzési intézetünk Egyetemi felvételi kreditpontot!

Kiemelkedő szakmai elismerés, hogy a Modello Módszertani és Képzési Intézetünk becsatlakozott az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem felnőttképzési portfóliójába is. Ennek köszönhetően lehetségessé válik, hogy a MODELLO-nál sikeresen elvégzett, speciálisan koordinált képzések alapján megszerzett kreditpontok beszámításra kerülnek az egyetemi tanulmányokba.”

“Ezúton is szeretném megköszönni Dr. Pajtókné Dr. Tari Ilona Rektor Asszonynak a fentiekhez kapcsolódó mentorálását, és stratégiai támogatását.”

Dr. Pajtókné Dr. Tari Ilona rektor és Fülöp Henrik

Dr. Pajtókné Dr. Tari Ilona rektor és Fülöp Henrik

Idézünk Fülöp Henrik Intézetvezető oldaláról

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet
Új irányt és lendületet adunk jövődnek.

A céljaink, fejlődésünk, növekedésünk elérése, életünk minden pillanatában jelen van. 

Mi mindenben támogatunk, segítünk Neked, mindegy milyen célt tűztél ki a jövőd tekintetében! Képzéseinken, tanfolyamaink, tréningjeinken, vizsgáinkon keresztül igazi tudást adunk Neked!
Ágazati területeket kötünk össze a legújabb technológiákkal, modernizációval és trendekkel!

MODELLO Tudást adunk!
Felnőttképzés, Tanfolyamok, Képzések, Tréningek, Vizsgák, Nyelvvizsgák

A képzések, tanfolyamok felnőttképzés keretében kerülnek megvalósításra.
A tanfolyamok gyakorlat orientáltak. Minden képzésben, tanfolyamon résztvevő számára konkrét ajánlatokat közvetítünk folyamatosan, napi – heti rendszerességgel.

Tanfolyami és képzési oldalunk a: www.felnottkepzes.hu

A képzésen, tanfolyamon, kurzusokon reszt venni szándékozok ugyanazon kedvezményekre jogosultak a tanfolyamok és képzések tekintetében a weboldalunkon történő jelentkezés esetén, mintha közvetlenül a felnőttképzési intézményeknél jelentkeznének.

A felnottkepzes.hu vizsga ár garanciát vállal, továbbá a tanfolyamok, képzések sikeres elvégzéséhez részletfizetési kedvezményt nyújt.

Felnőttképzésben életbe lépő változások, OKJ képzések, tanfolyamok – államilag elismert szakképesítés, OKJ-s tanfolyamok – Részszakképesítések, képzési ajánlat és becsatlakozási lehetőség 1 helyen, Keresési lehetőségek és további funkciók, Árak és kedvezmények, Jelentkezési feltételek, aktuális tanfolyamok, aktuális képzési kínálatunk folyamatosan frissül az érdeklődéseknek és az igényeknek megfelelően. Napi felnőtt oktatási, tanfolyami és képzési híreink tájékoztatnak a jogszabályokban, képzésekben, tanfolyamokban, vizsgákban történő naprakész változásokról.

Bővebb és részletesebb információkat találhatsz a www.felnottkepzes.hu oldalunkon!

 

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet vezetője.

Fülöp Henrik
FELNŐTTKÉPZÉS

ÚJ 2022 | OTR | Oktatói Továbbképzés | 30 Kredit

Országimázs, turisztikai desztinációk hazánk idegenforgalmi értékei 

Tisztelt Igazgató Asszony/Úr!
Kedves Pedagógus Kolléga!
Az országimázs, turisztikai desztinációk hazánk idegenforgalmi értékei oktatói továbbképzés már az új “OTR” rendszer szerint valósul meg.
Az „Országimázs, turisztikai desztinációk hazánk idegenforgalmi értékei” Oktatói Továbbképzési program megismerteti a képzésben résztvevő szakoktatókkal az országimázs jelentését, nemzeti identitását, eszközrendszerét. Ehhez kapcsolódóan elsajátítják a turisztikai desztináció, mint fogadótérség (célterület) vonzóképességét, szolgáltatási lehetőségeit, mint komplex turisztikai terméket, napjaink marketing és versenypiaci céljaihoz egyaránt illeszkedően. Megismerik Magyarország idegenforgalmi értékeinek változását, átalakulását, és a turizmus új trendjeit, továbbá a napjainkra kialakult 9 turisztikai régió valódi jellemzőit.

Egy kiváló lehetőséget biztosítunk az oktatók továbbképzési kötelezettségének teljesítésére. Jelentkezz a Modello Módszertani és Képzési Intézet új oktatói továbbképzésére! Magas szintű szakmai megvalósítókat és minden kényelmet, igényt biztosítunk az elvárt kiemelkedő minőség oktatói továbbképzés tükrében

Mindenről azt gondoltuk, hogy változik, de kiderült, hogy minden ugyanaz marad, csak másképp.
Henning Mankell

Jelentkezz az oktatói továbbképzésre
Az „Országimázs, turisztikai desztinációk hazánk idegenforgalmi értékei” Oktatói Továbbképzési Program elvégzésével megszerezhető és fejleszthető kompetenciák:
– Az országimázs fogalmának és annak alakításával kapcsolatos alapfokú, releváns ismeretek.
– A turisztikai desztináció fogalmának, elemeinek és eszközrendszerének valamint a desztináció menedzsment tevékenyégének és eszközrendszerének ismerete.
– Magyarország idegenforgalmi értékeinek jellegzetességei, értéke és az idegenforgalom trendjeinek alapszintű ismerete.
– A képzésben résztvevők ország ismerettel kapcsolatos általános ismeretei fejlődnek
– A képzésben résztvevők általános kommunikációs készségei és hazánk idegenforgalmi értékeivel kapcsolatos attitűdje fejlődik.
Az „Országimázs, turisztikai desztinációk hazánk idegenforgalmi értékei” Oktatói Továbbképzési Program céljai:
– A képzésben résztvevők megismerjék az országimázs jelentését és a kialakításához, alakításához kapcsolódó fogalmakat.
– A képzésben résztvevők ismerjék meg a turisztikai desztináció jelentését és a desztináció menedzsment célját és eszközrendszerét.
– A képzésben résztvevők ismerjék meg Magyarország idegenforgalmi értékeinek főbb csoportjait, jellemzőit, hangsúlyt helyezve az idegenforgalmi kereslet újszerűségére.

Oktatói továbbképzésünk célcsoportja: Szakképző intézmények oktatói
Te is jelentkezhetsz ha:
– Felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkezel
– Legalább 3 év oktatói vagy pedagógus gyakorlattal rendelkezel
– Legalább egy szakma elméleti és/vagy gyakorlati oktatásához törvényben meghatározott végzettséggel rendelkezel

Mindezt 30 óra alatt!
Képzés azonosítószáma: 2MOD127-32/22
Továbbképzés ára: 90.900 Ft

Szeretnénk felhívni szíves figyelmedet különösen arra, hogy lehetőség nyílik az Oktatói Továbbképzési Program komplett nevelőtestületek, tanári karok részére történő megszervezésére, akár kihelyezett formában! Amennyiben ez a lehetőség felkeltette figyelmedet, kérlek, keress minket bizalommal elérhetőségeinken annak érdekében, hogy az ehhez kapcsolódó részleteket egyeztetni tudjuk!
Jelentkezz az oktatói továbbképzésre

#országimázs #idegenforgalom #oktatóiképzés #oktatóitovábbképzés #továbbképzés #kredit #kreditestovábbképzés #tanárikredit #tanáritovábbképzés #modello #felnőttképzés #tanfolyam #képzés

Karlik Dominika
Oktatásszervezési csoportvezető

dominika.k@felnottkepzes.hu
+36(70)6768191

FELNŐTTKÉPZÉS – TANFOLYAMOK -TOVÁBBKÉPZÉSEK

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet Kft.
Adószám: 13531223-2-42 – Cégjegyzékszám: 01-09-283044

Cím: 1071 Budapest, Dembinszky u. 36 al. 1.  – Telefon: +36(37)301-649
E-mail: info@felnottkepzes.hu – Web: www.felnottkepzes.hu
Felnőttképzési tevékenységet igazoló engedélyszám: E-000526/2014 E/2020/000131 B/2021/000107  Szolgáltatási tevékenység nyilvántartási száma: SZ186/1-2-3-5/01/2021

OTR TOVÁBBKÉPZÉS –OTR OKTATÓI TOVÁBBKÉPZÉS – OTR TANÁRI TOVÁBBKÉPZÉS
– Fülöp Henrik – MODELLO – TUDÁST ADUNK

ÚJ 2022 | OTR | Oktatói Továbbképzés | 30 Kredit

Szakmai szókincs és kommunikáció idegen nyelven a vendéglátásban 

Tisztelt Igazgató Asszony/Úr!
Kedves Pedagógus Kolléga!

A szakmai szókincs és kommunikáció idegen nyelven a vendéglátásban oktatói továbbképzés már az új “OTR” rendszer szerint valósul meg.

A „Szakmai szókincs és kommunikáció idegen nyelven a vendéglátásban” Oktatói Továbbképzési program megismerteti a vendéglátás szakterületen dolgozó szakoktatókkal a szakma és a technológia fejlődése által újonnan alkalmazott alapanyagokkal, technológiákkal, és eszközökkel egyaránt. A képzésben résztvevő által elsajátított idegen nyelven megismerhetik a vendéggel történő kommunikáció fejlődésének, és változásának irányvonalait, a kommunikáció, a rendelésfelvétel, és a fizetési lehetőségek, valamint a panaszkezelés technológiai fejlődését, és azok alkalmazási lehetőségeit egyaránt.

Egy kiváló lehetőséget biztosítunk az oktatók továbbképzési kötelezettségének teljesítésére. Jelentkezz a Modello Módszertani és Képzési Intézet új oktatói továbbképzésére! Magas szintű szakmai megvalósítókat és minden kényelmet, igényt biztosítunk az elvárt kiemelkedő minőség oktatói továbbképzés tükrében

Mindenről azt gondoltuk, hogy változik, de kiderült, hogy minden ugyanaz marad, csak másképp.

Henning Mankell

Jelentkezz az oktatói továbbképzésre

A „Szakmai szókincs és kommunikáció idegen nyelven a vendéglátásban” Oktatói Továbbképzési Program elvégzésével megszerezhető és fejleszthető kompetenciák:

– Gasztronómiai kifejezések, nyersanyagok, technológiák és eszközök ismerete
– A magyar gasztronómia jellemző, neves ételeinek és italainak ismerete, azok ajánlása a vendégek számára
– A vendégekkel való kommunikáció általános, valamint a vendéglátásra jellemző szituációkban leggyakrabban előforduló kifejezéseinek, szókincsének ismerete.
– A vendéglátásban közvetlenül nem előforduló, de a vendégek részéről leggyakrabban előforduló, helyzetek, szituációk, segítség-nyújtási igények megfelelő értelmezése és azokban hatékony információ és segítség nyújtás.
– A képzésben részt vevő képes lesz a magas szintű idegen nyelvi kommunikációra a vendéglátó ipari szolgáltatásokkal kapcsolatos információ nyújtásának területén.
– A képzésben részt vevő képes lesz idegen nyelven tájékoztatást adni a vendéglátó ipari szolgáltatások fajtáiról
– A képzésben részt vevőnek általánosságban fejlődnek a vendégközpontú kommunikációs készségei.
– A képzésben részt vevőnek kialakulnak azok az alapkészségei melyek segítségével oktatni lesz képes a szakmai kommunikációt idegen nyelven a vendéglátó ipari szolgáltatásokban és amelyek lehetőséget nyújtanak számára a továbbképzéseken való részvételre.
– A képzésben résztvevő képessé válik a szakterületéhez kapcsolódó idegen nyelvi kommunikációra írásban és szóban egyaránt.

A „Szakmai szókincs és kommunikáció idegen nyelven a vendéglátásban” Oktatói Továbbképzési Program céljai:

– A képzésen résztvevők megismerjék a gasztronómiában használt alapvető nyersanyagokat és konyhatechnológiai műveleteket, valamint a termelés és az értékesítés során használandó legfontosabb eszközöket.
– A képzésben résztvevők ismerjék meg idegen nyelven a vendégekkel zajló információ szakmai kifejezéseit, a rendelés felvétellel és a vendégek esetleges kifogásaival, panaszaival kapcsolatban.
– A képzésben résztvevők ismerjék meg azokat a területeket amelyekről a vendégek jellemzően információt szeretnének kapni és legyenek képesek azokra megfelelő választ és tanácsot adni szükség esetén.

Oktatói továbbképzésünk célcsoportja:
Szakképző intézmények oktatói

Te is jelentkezhetsz ha:

– Felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkezel
– Legalább középfokú, „C” típusú nyelvvizsga idegen nyelvből.
– Legalább 3 év oktatói vagy pedagógus gyakorlattal rendelkezel
– Legalább egy szakma elméleti és/vagy gyakorlati oktatásához törvényben meghatározott végzettséggel rendelkezel

Mindezt 30 óra alatt!

Képzés azonosítószáma: 2MOD126-32/22

Továbbképzés ára: 96.600 Ft

Szeretnénk felhívni szíves figyelmedet különösen arra, hogy lehetőség nyílik az Oktatói Továbbképzési Program komplett nevelőtestületek, tanári karok részére történő megszervezésére, akár kihelyezett formában! Amennyiben ez a lehetőség felkeltette figyelmedet, kérlek, keress minket bizalommal elérhetőségeinken annak érdekében, hogy az ehhez kapcsolódó részleteket egyeztetni tudjuk!

Jelentkezz az oktatói továbbképzésre

#digitáliseszközök #vendéglátás #turizmus #oktatóitovábbképzés #továbbképzés #kredit #kreditestovábbképzés #tanárikredit #tanáritovábbképzés #modello #felnőttképzés #tanfolyam #képzés

Karlik Dominika
Oktatásszervezési csoportvezető

dominika.k@felnottkepzes.hu
+36(70)6768191

FELNŐTTKÉPZÉS – TANFOLYAMOK -TOVÁBBKÉPZÉSEK

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet Kft.
Adószám: 13531223-2-42 – Cégjegyzékszám: 01-09-283044
Cím: 1071 Budapest, Dembinszky u. 36 al. 1.  – Telefon: +36(37)301-649
E-mail: info@felnottkepzes.hu – Web: www.felnottkepzes.hu
Felnőttképzési tevékenységet igazoló engedélyszám: E-000526/2014 E/2020/000131 B/2021/000107  Szolgáltatási tevékenység nyilvántartási száma: SZ186/1-2-3-5/01/2021

OTR TOVÁBBKÉPZÉS –OTR OKTATÓI TOVÁBBKÉPZÉS – OTR TANÁRI TOVÁBBKÉPZÉS
– Fülöp Henrik – MODELLO – TUDÁST ADUNK

ÚJ 2022 | OTR | Oktatói Továbbképzés | 30 Kredit

Szakmai szókincs és kommunikáció idegen nyelven a turisztikai szolgáltatásokban


Tisztelt Igazgató Asszony/Úr!
Kedves Pedagógus Kolléga!

A szakmai szókincs és kommunikáció idegen nyelven a turisztikai szolgáltatásokban oktatói továbbképzés már az új “OTR” rendszer szerint valósul meg.
A „Szakmai szókincs és kommunikáció idegen nyelven a turisztikai szolgáltatásokban” Oktatói Továbbképzési program megismerteti a turisztikai szakterületen dolgozó szakoktatókkal a szakma fejlődése által újonnan kialakult, és elterjedt marketin és értékesítési lehetőségeket, azok alkalmazását, az eladás ösztönzésének új lehetőségeit. Megismerteti a képzésben résztvevőkkel az utazás- és programszervezés legújabb irányvonalait, az E-turizmusban rejlő lehetőségeket, és azok alkalmazását, továbbá a szállásadáshoz kapcsolódóan újonnan bevezetett technológiai újdonságokat, a képzésben résztvevő által elsajátított idegen nyelven.

Egy kiváló lehetőséget biztosítunk az oktatók továbbképzési kötelezettségének teljesítésére. Jelentkezz a Modello Módszertani és Képzési Intézet új oktatói továbbképzésére! Magas szintű szakmai megvalósítókat és minden kényelmet, igényt biztosítunk az elvárt kiemelkedő minőség oktatói továbbképzés tükrében

Mindenről azt gondoltuk, hogy változik, de kiderült, hogy minden ugyanaz marad, csak másképp.
Henning Mankell

Jelentkezz az oktatói továbbképzésre 

A Szakmai szókincs és kommunikáció idegen nyelven a turisztikai szolgáltatásokban Oktatói Továbbképzési Program elvégzésével megszerezhető és fejleszthető kompetenciák:
– Marketing- és értékesítési tevékenység végzése.
– Kül- és belföldi partnerekkel turisztikai szolgáltatási, kapcsolattartási feladat teljesítése, be- és kiutazások szervezése.
– Információk gyűjtése különféle közlekedési és szálláslehetőségek elérhetőségéről, áráról és komfortfokozatáról, az ügyfelek igényeinek felmérése, tájékoztatás nyújtása számukra az utazás lebonyolításával kapcsolatban.
– Menetjegyek és igazolások kiállítása.
– Üzleti vagy magánutasok részére csoportos utak szervezése, és azok értékesítése.
– A szállodai szállásadással kapcsolatos ismeretek (szobafoglalás, szobák komfortfokozatai, és ára, szállodai szolgáltatások, reklamációk, panaszok kezelése).
– Általános információk a vendégek számára. Programajánlás és szervezés.
– A képzésben részt vevő képes lesz a magas szintű idegen nyelvi kommunikációra a turisztikai szolgáltatásokkal kapcsolatos információ nyújtásának területén.
– A képzésben részt vevő képes lesz idegen nyelven tájékoztatást adni a turisztikai szolgáltatások fajtáiról.
– A képzésben részt vevőnek általánosságban fejlődnek a vendégközpontú kommunikációs készségei.
– A képzésben részt vevőnek kialakulnak azok az alapkészségei melyek segítségével oktatni lesz képes a szakmai kommunikációt idegen nyelven a turisztikai szolgáltatásokban és amelyek lehetőséget nyújtanak számára a továbbképzéseken való részvételre.
– A képzésben résztvevő képessé válik a szakterületéhez kapcsolódó idegen nyelvi kommunikációra írásban és szóban egyaránt.

A Szakmai szókincs és kommunikáció idegen nyelven a turisztikai szolgáltatásokban Oktatói Továbbképzési Program céljai:
– A képzésben résztvevők ismerjék meg a marketinggel, eladás-ösztönzéssel kapcsolatos tevékenységet idegen nyelven.
– A képzésben résztvevők legyenek képesek általános ismeretek nyújtására a vendégek számára, valamint ismerjék meg a programszervezéssel és utazásszervezéssel kapcsolatos fogalmakat idegen nyelven.
– A képzésben résztvevők rendelkezzenek tudással a szállásadással kapcsolatos fogalmakról, a szállodai szolgáltatások típusairól és a vendégek általi panaszok kivizsgálásáról és kezeléséről.
Oktatói továbbképzésünk célcsoportja:
Szakképző intézmények oktatói
Te is jelentkezhetsz ha:
– Felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkezel
– Legalább középfokú, „C” típusú nyelvvizsga idegen nyelvből.
– Legalább 3 év oktatói vagy pedagógus gyakorlattal rendelkezel
– Legalább egy szakma elméleti és/vagy gyakorlati oktatásához törvényben meghatározott végzettséggel rendelkezel

Mindezt 30 óra alatt!
Képzés azonosítószáma: 2MOD128-32/22
Továbbképzés ára: 96.600 Ft

Szeretnénk felhívni szíves figyelmedet különösen arra, hogy lehetőség nyílik az Oktatói Továbbképzési Program komplett nevelőtestületek, tanári karok részére történő megszervezésére, akár kihelyezett formában! Amennyiben ez a lehetőség felkeltette figyelmedet, kérlek, keress minket bizalommal elérhetőségeinken annak érdekében, hogy az ehhez kapcsolódó részleteket egyeztetni tudjuk!

Jelentkezz az oktatói továbbképzésre

#idegennyelv #idegennyelviképzés #turisztika #oktatóiképzés #oktatóitovábbképzés #továbbképzés #kredit #kreditestovábbképzés #tanárikredit #tanáritovábbképzés #modello #felnőttképzés #tanfolyam #képzés

Karlik Dominika
Oktatásszervezési csoportvezető

dominika.k@felnottkepzes.hu
+36(70)6768191

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet Kft.
Adószám: 13531223-2-42 – Cégjegyzékszám: 01-09-283044

Cím: 1071 Budapest, Dembinszky u. 36 al. 1.  – Telefon: +36(37)301-649
E-mail: info@felnottkepzes.hu – Web: www.felnottkepzes.hu
Felnőttképzési tevékenységet igazoló engedélyszám: E-000526/2014 E/2020/000131 B/2021/000107  Szolgáltatási tevékenység nyilvántartási száma: SZ186/1-2-3-5/01/2021

OTR TOVÁBBKÉPZÉS –OTR OKTATÓI TOVÁBBKÉPZÉS – OTR TANÁRI TOVÁBBKÉPZÉS
– Fülöp Henrik – MODELLO – TUDÁST ADUNK

Oktatói Továbbképzések

Szakmai szókincs és kommunikáció idegen nyelven a vendéglátásban

Oktatói továbbképzés!

Tisztelt Igazgató Asszony/Úr! Kedves Pedagógus Kolléga!
Ez már az új “OTR” rendszer szerint megvalósuló oktatói továbbképzés, válasz minket.

Az oktatói továbbképzés céljának rövid megfogalmazása:
A szakképző intézmények oktatóinak felkészítése az idegen nyelvű vendéglátóipari értékesítés oktatására. A képzés célcsoportja: Szakképző intézmények oktatói 
Egy kiváló lehetőség az oktatók továbbképzési kötelezettség teljesítésére. Jelentkezz a Modello Módszertani és Képzési Intézet új oktatói továbbképzésére! Magas szintű szakmai megvalósítók és minden kényelmet, igényt biztosítunk az elvárt kiemelkedő minőség oktatói továbbképzés tükrében 

Szeretnénk felhívni szíves figyelmedet különösen arra, hogy lehetőség nyílik az Oktatói Továbbképzési Program komplett nevelőtestületek, tanári karok részére történő megszervezésére, akár kihelyezett formában!
Amennyiben ez a lehetőség felkeltette figyelmedet, kérlek, keress minket bizalommal elérhetőségeinken annak érdekében, hogy az ehhez kapcsolódó részleteket egyeztetni tudjuk!

Oktatói továbbképzés:

Szakmai szókincs és kommunikáció idegen nyelven a vendéglátásban

Tudj meg többet az új oktatói továbbképzésről, itt.

Karlik Dominika
Oktatásszervezési csoportvezető

dominika.k@felnottkepzes.hu
+36(70)6768191

FELNŐTTKÉPZÉS – TANFOLYAMOK -TOVÁBBKÉPZÉSEK

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet Kft.
Adószám: 13531223-2-42 – Cégjegyzékszám: 01-09-283044
Cím: 1071 Budapest, Dembinszky u. 36 al. 1.  – Telefon: +36(37)301-649
E-mail: info@felnottkepzes.hu – Web: www.felnottkepzes.hu
Felnőttképzési tevékenységet igazoló engedélyszám: E-000526/2014 E/2020/000131 B/2021/000107  Szolgáltatási tevékenység nyilvántartási száma: SZ186/1-2-3-5/01/2021

OTR TOVÁBBKÉPZÉS –OTR OKTATÓI TOVÁBBKÉPZÉS – OTR TANÁRI TOVÁBBKÉPZÉS
– Fülöp Henrik – MODELLO – TUDÁST ADUNK

Oktatói Továbbképzések

Szakmai szókincs és kommunikáció idegen nyelven a turisztikai szolgáltatásokban


Oktatói továbbképzés!
Tisztelt Igazgató Asszony/Úr! Kedves Pedagógus Kolléga!
Ez már az új “OTR” rendszer szerint megvalósuló oktatói továbbképzés, válasz minket.
Az oktatói továbbképzés céljának rövid megfogalmazása:
A szakképző intézmények oktatóinak továbbképzése az idegen nyelvű turisztikai oktatásra. A képzés célcsoportja: Köznevelési intézmények vezetői
Egy kiváló lehetőség az oktatók továbbképzési kötelezettség teljesítésére.
Jelentkezz a Modello Módszertani és Képzési Intézet új oktatói továbbképzésére! Magas szintű szakmai megvalósítók és minden kényelmet, igényt biztosítunk az elvárt kiemelkedő minőség oktatói továbbképzés tükrében
Szeretnénk felhívni szíves figyelmedet különösen arra, hogy lehetőség nyílik az Oktatói Továbbképzési Program komplett nevelőtestületek, tanári karok részére történő megszervezésére, akár kihelyezett formában!
Amennyiben ez a lehetőség felkeltette figyelmedet, kérlek, keress minket bizalommal elérhetőségeinken annak érdekében, hogy az ehhez kapcsolódó részleteket egyeztetni tudjuk!

Oktatói továbbképzés:
Szakmai szókincs és kommunikáció idegen nyelven a turisztikai szolgáltatásokban
Tudj meg többet az új oktatói továbbképzésről, itt.

Karlik Dominika
Oktatásszervezési csoportvezető

dominika.k@felnottkepzes.hu
+36(70)6768191

FELNŐTTKÉPZÉS – TANFOLYAMOK -TOVÁBBKÉPZÉSEK

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet Kft.
Adószám: 13531223-2-42 – Cégjegyzékszám: 01-09-283044
Cím: 1071 Budapest, Dembinszky u. 36 al. 1.  – Telefon: +36(37)301-649
E-mail: info@felnottkepzes.hu – Web: www.felnottkepzes.hu
Felnőttképzési tevékenységet igazoló engedélyszám: E-000526/2014 E/2020/000131 B/2021/000107  Szolgáltatási tevékenység nyilvántartási száma: SZ186/1-2-3-5/01/2021

OTR TOVÁBBKÉPZÉS –OTR OKTATÓI TOVÁBBKÉPZÉS – OTR TANÁRI TOVÁBBKÉPZÉS
– Fülöp Henrik – MODELLO – TUDÁST ADUNK

Oktatói Továbbképzések

Digitális eszközök a vendéglátásban és a turizmusban

Oktatói továbbképzés!

Tisztelt Igazgató Asszony/Úr! Kedves Pedagógus Kolléga!

Ez már az új “OTR” rendszer szerint megvalósuló oktatói továbbképzés, válasz minket.

Az oktatói továbbképzés céljának rövid megfogalmazása:

A képzésben résztvevő oktatók megismerjék a vendéglátásban és az idegenforgalomban használatban lévő digitális eszközöket, amelyek megkönnyítik és hatékonnyá teszik a vendégeknek kínált szolgáltatásokat.
A képzés célcsoportja: Szakképző intézmények oktatói

Egy kiváló lehetőség az oktatók továbbképzési kötelezettség teljesítésére. Jelentkezz a Modello Módszertani és Képzési Intézet új oktatói továbbképzésére! Magas szintű szakmai megvalósítók és minden kényelmet, igényt biztosítunk az elvárt kiemelkedő minőség oktatói továbbképzés tükrében

Szeretnénk felhívni szíves figyelmedet különösen arra, hogy lehetőség nyílik az Oktatói Továbbképzési Program komplett nevelőtestületek, tanári karok részére történő megszervezésére, akár kihelyezett formában! Amennyiben ez a lehetőség felkeltette figyelmedet, kérlek, keress minket bizalommal elérhetőségeinken annak érdekében, hogy az ehhez kapcsolódó részleteket egyeztetni tudjuk!

Karlik Dominika
Oktatásszervezési csoportvezető

dominika.k@felnottkepzes.hu
+36(70)6768191

Tudj meg többet az új oktatói továbbképzésről, itt.

Oktatói továbbképzés:
Digitális eszközök a vendéglátásban és a turizmusban.

FELNŐTTKÉPZÉS – TANFOLYAMOK -TOVÁBBKÉPZÉSEK

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet Kft.
Adószám: 13531223-2-42 – Cégjegyzékszám: 01-09-283044
Cím: 1071 Budapest, Dembinszky u. 36 al. 1.  – Telefon: +36(37)301-649
E-mail: info@felnottkepzes.hu – Web: www.felnottkepzes.hu
Felnőttképzési tevékenységet igazoló engedélyszám: E-000526/2014 E/2020/000131 B/2021/000107  Szolgáltatási tevékenység nyilvántartási száma: SZ186/1-2-3-5/01/2021

OTR TOVÁBBKÉPZÉS –OTR OKTATÓI TOVÁBBKÉPZÉS – OTR TANÁRI TOVÁBBKÉPZÉS
– Fülöp Henrik – MODELLO – TUDÁST ADUNK

2022 TANÁRI TOVÁBBKÉPZÉS

Szakmai szókincs és kommunikáció idegen nyelven a turisztikai szolgáltatásokban

ÚJ 2022 – 30 KREDIT

Oktatói Továbbképzés 2022

A  „Szakmai szókincs és kommunikáció idegen nyelven a turisztikai szolgáltatásokban ” program megismerteti a turisztika szakterületén dolgozó szakoktatókkal a szakma és a technológia fejlődése által újonnan alkalmazott alapanyagokkal, technológiákkal, és eszközökkel egyaránt. A képzésben résztvevő által elsajátított idegen nyelven  megismerkedik a szálással kapcsolatos információkkal, szállodai szolgáltatásokkal, valamint a panaszok kezelésének módjával is. A képzésben résztvevő elsajátíthatja, hogy hogyan kell helyt állni a programszervezésben, utazásszervezésben.

Digitális eszközök a vendéglátásban és a turizmusban.

A képzésről további információk:

A továbbképzés óraszáma: 30 óra

Képzés azonosítószáma: 2MOD128-32/22

Képzés típusa: csoportos képzés

Képzés helyszíne: országosan, változó helyszínen

Részvételi díj: 96.600,- Ft

A képzésbe való becsatlakozás feltételei:

  • Legalább középfokú iskolai végzettség

  • Legalább egy szakma elméleti és/vagy gyakorlati oktatásához törvényben meghatározott végzettség

  • Legalább 3 év oktatói vagy pedagógus gyakorlat

A továbbképzés főbb tematikai egységei:

  • Marketing és értékesítési tevékenység

  • Általános információ nyújtása, programszervezés, utazásszervezés

  • Szállásadással kapcsolatos ismeretek, szállodai szolgáltatások, kifogások, panaszok kezelése.

A záró ellenőrzés módja:A képzés zárásakor 30 kérdésből álló feladatsor elkészítése, melyben vannak megválaszólós, felelt-kiválasztó és igaz-hamis jellegű kérdések is. A feladatsort legalább 60%-os eredménnyel kell teljesíteni.

A képzés csoportlétszáma: A képzés minimális csoportlétszáma: 12 fő, a képzés maximális csoportlétszáma: 15 fő

Új Oktatói Továbbképzés

Szaktanárok, Oktatók, Szakképzési Centrumok, Egyházi, Alapítványi és Önálló fenntartású Intézmények Figyelem!

LEGÚJABB RENDSZER SZERINTI OKTATÓI TOVÁBBKÉPZÉSI KÍNÁLATUNK:

Oktatói Továbbképzés!

Karlik Dominika
Oktatásszervezési csoportvezető

dominika.k@felnottkepzes.hu
+36(70)6768191

TANÁRI TOVÁBBKÉPZÉS
FELNŐTTKÉPZÉSTANFOLYAMOK – TOVÁBBKÉPZÉSEK

 

TANÁRI TOVÁBBKÉPZÉS

FELNŐTTKÉPZÉS – TANFOLYAMOK – TOVÁBBKÉPZÉSEK

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet Kft.
Adószám: 13531223-2-42 – Cégjegyzékszám: 01-09-283044

Cím: 1071 Budapest, Dembinszky u. 36 al. 1.  – Telefon: +36(37)301-649
E-mail: info@felnottkepzes.hu – Web: www.felnottkepzes.hu
Felnőttképzési tevékenységet igazoló engedélyszám: E-000526/2014 E/2020/000131 B/2021/000107  Szolgáltatási tevékenység nyilvántartási száma: SZ186/1-2-3-5/01/2021

OTR TOVÁBBKÉPZÉS –OTR OKTATÓI TOVÁBBKÉPZÉS – OTR TANÁRI TOVÁBBKÉPZÉS
– Fülöp Henrik – MODELLO – TUDÁST ADUNK

Oktatói Továbbképzés 2022

Országimázs, turisztikai desztinációk hazánk idegenforgalmi értékei

Az „Országimázs, turisztikai desztinációk hazánk idegenforgalmi értékei” Oktatói Továbbképzési program

Az „Országimázs, turisztikai desztinációk hazánk idegenforgalmi értékei” Oktatói Továbbképzési program megismerteti a képzésben résztvevő szakoktatókkal az országimázs jelentését, nemzeti identitását, eszközrendszerét. Ehhez kapcsolódóan elsajátítják a turisztikai desztináció, mint fogadótérség (célterület) vonzóképességét, szolgáltatási lehetőségeit, mint komplex turisztikai terméket, napjaink marketing és versenypiaci céljaihoz egyaránt illeszkedően. Megismerik Magyarország idegenforgalmi értékeinek változását, átalakulását, és a turizmus új trendjeit, továbbá a napjainkra kialakult 9 turisztikai régió valódi jellemzőit.

A képzés megnevezése (programcím):
Országimázs, turisztikai desztinációk hazánk idegenforgalmi értékei.

A továbbképzés céljának rövid megfogalmazása:
A képzésen résztvevő oktatók olyan ismeretek sajátítsanak el, melyek segítségével hatékonyan tudják megismertetni a diákokkal az országimázs fogalmát, annak kialakításának eszközeit a turisztikai desztinációval kapcsolatos fogalmakat, úgy hogy szem előtt tartják hazánk idegenforgalmi értékeinek újszerű megközelítését.

A képzés célcsoportja:
Szakképző intézmények oktatói

A képzésbe való becsatlakozás feltételei:

  • Felsőfokú iskolai végzettség

  • Legalább egy szakma elméleti és/vagy gyakorlati oktatásához törvényben meghatározott végzettség

  • Legalább 3 év oktatói tapasztalat és/vagy pedagógusi gyakorlat.

A továbbképzés óraszáma: 30 óra

Képzés azonosítószáma: 2MOD127-32/22

A továbbképzés kreditértéke: 30 óra

Képzés típusa: Csoportos képzés

Képzés helyszíne: országosan, változó helyszínen

Részvételi díj: 90.900,- Ft

A továbbképzés főbb tematikai egységei:

  • Az országimázs fogalma, kialakítása

  • A turisztikai desztináció fogalma, a desztináció menedzsment lényege, eszközrendszere.

  • Magyarország idegenforgalmi értékei. Új trendek a turizmusban.

A záró ellenőrzés módja:
A képzés befejezésekor egy 20 kérdésből álló dolgozat megírása, melyben vannak felelt kiválasztós és” kifejtős” típusú kérdések is.

A képzés csoportlétszáma:
A képzés minimális csoportlétszáma: 12 fő, a képzés maximális csoportlétszáma: 15 fő

Új Oktatói Továbbképzés

Szaktanárok, Oktatók, Szakképzési Centrumok, Egyházi, Alapítványi és Önálló fenntartású Intézmények Figyelem!

ÚJ 2022 – 30 KREDIT!
Oktatói Továbbképzés!

Karlik Dominika
Oktatásszervezési csoportvezető

dominika.k@felnottkepzes.hu
+36(70)6768191

TANÁRI TOVÁBBKÉPZÉS
FELNŐTTKÉPZÉS – TANFOLYAMOK – TOVÁBBKÉPZÉSEK

TANÁRI TOVÁBBKÉPZÉS

FELNŐTTKÉPZÉS – TANFOLYAMOK – TOVÁBBKÉPZÉSEK

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet Kft.
Adószám: 13531223-2-42 – Cégjegyzékszám: 01-09-283044

Cím: 1071 Budapest, Dembinszky u. 36 al. 1.  – Telefon: +36(37)301-649
E-mail: info@felnottkepzes.hu – Web: www.felnottkepzes.hu
Felnőttképzési tevékenységet igazoló engedélyszám: E-000526/2014 E/2020/000131 B/2021/000107  Szolgáltatási tevékenység nyilvántartási száma: SZ186/1-2-3-5/01/2021

OTR TOVÁBBKÉPZÉS – OTR OKTATÓI TOVÁBBKÉPZÉS – OTR TANÁRI TOVÁBBKÉPZÉS
Fülöp Henrik – MODELLO – TUDÁST ADUNK

Új OTR Oktatói továbbképzés

Szakmai szókincs és kommunikáció idegen nyelven a vendéglátásban

A „Szakmai szókincs és kommunikáció idegen nyelven a vendéglátásban” Oktatói Továbbképzési program megismerteti a vendéglátás szakterületen dolgozó szakoktatókkal a szakma és a technológia fejlődése által újonnan alkalmazott alapanyagokkal, technológiákkal, és eszközökkel egyaránt. A képzésben résztvevő által elsajátított idegen nyelven megismerhetik a vendéggel történő kommunikáció fejlődésének, és változásának irányvonalait, a kommunikáció, a rendelésfelvétel, és a fizetési lehetőségek, valamint a panaszkezelés technológiai fejlődését, és azok alkalmazási lehetőségeit egyaránt.

Szakmai szókincs és kommunikáció idegen nyelven a vendéglátásban

 A képzés megnevezése (programcím):
Szakmai szókincs és kommunikáció idegen nyelven a vendéglátásban

A továbbképzés céljának rövid megfogalmazása:
A szakképző intézmények oktatóinak felkészítése az idegen nyelvű vendéglátóipari értékesítés oktatására

A képzés célcsoportja: Szakképző intézmények oktatói

A képzésbe való becsatlakozás feltételei:

  • Felsőfokú iskolai végzettség

  • Legalább egy szakma elméleti és/vagy gyakorlati oktatásához törvényben meghatározott végzettség

  • Legalább 3 év oktatói vagy pedagógus tapasztalat

  • Legalább középfokú, „C” típusú nyelvvizsga idegen nyelvből.

A továbbképzés óraszáma: 30 óra

Képzés azonosítószáma: 2MOD126-32/22

A továbbképzés kreditértéke: 30 óra

Képzés típusa: Csoportos képzés

Képzés helyszíne: országosan, változó helyszínen

Részvételi díj: 96.600,- Ft

A továbbképzés főbb tematikai egységei:

  • A gasztronómia nyersanyagai a konyhatechnológiai kifejezések, a vendéglátásban használt eszközök.

  • A vendéggel történő kommunikáció, étel-ital rendelés felvétele, ajánlás. vendégkifogások kezelése

  • Információnyújtás a vendégeknek (orvosi ellátás, közlekedés, pénzváltás, banki szolgáltatások, panaszbejelentés a rendőrségen)
    A záró ellenőrzés módja:
    A képzés zárásakor 30 kérdésből álló feladatsor elkészítése, melyben vannak megválaszólós, felelt-kiválasztó és igaz-hamis jellegű kérdések is. A képzés csoportlétszáma: A képzés minimális csoportlétszáma: 12 fő, a képzés maximális csoportlétszáma: 15 fő

Új Oktatói Továbbképzés

Szaktanárok, Oktatók, Szakképzési Centrumok, Egyházi, Alapítványi és Önálló fenntartású Intézmények Figyelem!

ÚJ 2022 – 30 KREDIT!
Oktatói Továbbképzés!

Karlik Dominika
Oktatásszervezési csoportvezető

dominika.k@felnottkepzes.hu
+36(70)6768191

TANÁRI TOVÁBBKÉPZÉS
FELNŐTTKÉPZÉS – TANFOLYAMOK – TOVÁBBKÉPZÉSEK

TANÁRI TOVÁBBKÉPZÉS

FELNŐTTKÉPZÉS – TANFOLYAMOK – TOVÁBBKÉPZÉSEK

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet Kft.
Adószám: 13531223-2-42 – Cégjegyzékszám: 01-09-283044
Cím: 1071 Budapest, Dembinszky u. 36 al. 1.  – Telefon: +36(37)301-649
E-mail: info@felnottkepzes.hu – Web: www.felnottkepzes.hu
Felnőttképzési tevékenységet igazoló engedélyszám: E-000526/2014 E/2020/000131 B/2021/000107  Szolgáltatási tevékenység nyilvántartási száma: SZ186/1-2-3-5/01/2021

OTR TOVÁBBKÉPZÉS – OTR OKTATÓI TOVÁBBKÉPZÉS – OTR TANÁRI TOVÁBBKÉPZÉS
Fülöp Henrik – MODELLO – TUDÁST ADUNK

Új Oktatói Továbbképzés

Szaktanárok, Oktatók, Szakképzési Centrumok, Egyházi, Alapítványi és Önálló fenntartású Intézmények Figyelem!

ÚJ 2022 – 30 KREDIT!
Oktatói Továbbképzés!

2022 – Újdonságok a továbbképzésben!
Kreditpontos kötelező továbbképzés! Elsősorban a kiváló oktatóinknak köszönhető, hogy a kötelező továbbképzéseinknek a kezdetektől nagyok sokan szavaznak bizalmat.

Tanári továbbképzés!
Jelentkezz hozzánk, szerezz kreditet!

Digitális eszközök a vendéglátásban és a turizmusban – Tanári Továbbképzés

Teljesítsd továbbképzési kötelezettségedet profi körülmények, és magas színvonalú szolgáltatások mellett! Tanulj a szakma legelismertebb, és kiemelkedő szakembereitől, a modernitás és az egyes szakterületeken Európában végigsöprő új trendek képviselőitől!

A 2020-as évek kezdetével napjainkig bekövetkezett információs- és technológiai fejlődés új irányt teremtett nem csupán hétköznapjainkban, hanem a tanári, oktatói továbbképzésekben is egyaránt!

Országimázs, turisztikai desztinációk hazánk idegenforgalmi értékei – Tanári Továbbképzés

LEGÚJABB RENDSZER SZERINTI OKTATÓI TOVÁBBKÉPZÉSI KÍNÁLATUNK:

Iskolamenedzsment a változások tükrében- Tanári Továbbképzés

OTR TOVÁBBKÉPZÉS – OTR OKTATÓI TOVÁBBKÉPZÉS – OTR TANÁRI TOVÁBBKÉPZÉS

A 21. század által inspirált új technológiák, és az azokhoz kapcsolódó módszertani leírások
– forradalmi átalakulás elősegítése a szakképzésben az alábbi szakterületen
– a jövő generációjának tudatos, naprakész felkészítése és fejlesztése
– figyelemfelkeltő, lényegre törő, modern oktatási tematikáink közül választhatsz elsőként!

Hozzájárulunk a szakképzés megújításához, az oktatók kompetenciának fejlesztéséhez,
és közösen előre mozdítjuk a szakmai oktatás színvonalát!

Foglalkozásainkon, minden résztvevőnk számára magas színvonalú catering biztosított! A Jelentkezési lapok a továbbképzésekhez a csatolmányban megtalálhatóak! Kérlek, fordulj hozzám és keress bizalommal.

Szaktanárok, Oktatók, Szakképzési Centrumok, Egyházi, Alapítványi és Önálló fenntartású Intézmények Figyelem!

Karlik Dominika
Oktatásszervezési csoportvezető

dominika.k@felnottkepzes.hu
+36(70)6768191

TANÁRI TOVÁBBKÉPZÉS

FELNŐTTKÉPZÉS – TANFOLYAMOK – TOVÁBBKÉPZÉSEK

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet Kft.
Adószám: 13531223-2-42 – Cégjegyzékszám: 01-09-283044

Cím: 1071 Budapest, Dembinszky u. 36 al. 1.  – Telefon: +36(37)301-649
E-mail: info@felnottkepzes.hu – Web: www.felnottkepzes.hu
Felnőttképzési tevékenységet igazoló engedélyszám: E-000526/2014 E/2020/000131 B/2021/000107  Szolgáltatási tevékenység nyilvántartási száma: SZ186/1-2-3-5/01/2021

OTR TOVÁBBKÉPZÉS – OTR OKTATÓI TOVÁBBKÉPZÉS – OTR TANÁRI TOVÁBBKÉPZÉS
Fülöp Henrik – MODELLO – TUDÁST ADUNK

FELNŐTTKÉPZÉS – TANFOLYAMOK – TANÁRI TOVÁBBKÉPZÉSEK

 

 

Hegesztő tanfolyam

Mi még OKJ-s bizonyítványt adunk!

http://www.felnottkepzes.hu/tanfolyam/hegeszto-okj-tanfolyam/

Becsatlakozási lehetőség, Hegesztő OKJ tanfolyam, Felnőttképzés

A hegesztő a fém alkatrészek hegesztését és vágását végzi gázláng, villamos ív, fémolvasztásos vágására és olvasztására szolgáló más hőforrások segítségével. A képzésen 4 hegesztési eljárást sajátíthatsz el: CO, AWI, ív és lánghegesztést. Bevontelektródás hegesztő, Volfrámelektródás hegesztő, Fogyóelektródás hegesztő.

Hegesztő OKJ tanfolyam

A szakképesítéssel rendelkező képes:
– olvasni a műszaki rajzokat és a kapcsolódó utasításokat, szabályozásokat
– munkaterületet ellenőrizni
– előkészíteni a munkadarabot
– beüzemelni a munkavégzéshez szükséges gépeket
– elvégezni a szükséges vágásokat, darabolásokat
– elvégezni a hegesztést
– önellenőrzést végezni a munka megkezdése előtt, alatt és befejezése után
– betartani és betartatni a munkabiztonsági és környezetvédelmi előírások
OKJ azonosító:34 521 06
Engedélyszám:E-000526/2014/A132

# /- #hegesztő #hegesztőokj #hegesztőokjtanfolyam #hegesztőokjképzés #hegesztőokjtanfolyamról #hegesztőokjoktatás #hegesztőokjvizsga

Szak- és felnőttképzés (OKJ)

A képzési piacon legkeresettebb tanfolyamok 

Szeretnél értesítést kapni hol és mikor indul a(z) Hegesztő – OKJ tanfolyam, képzés?

☎️ Érdeklődni: 06-70/676-6835 | 06-30/733-7538 | 06-30/636-6852 /H-P : 08:00 – 16:30-ig  ✉️: info@felnottkepzes.hu  🌐: http://www.felnottkepzes.hu/
Modello Módszertani és Képzési Intézet –HEGESZTŐ tanfolyam becsatlakozás

Felnőttképzés – MODELLO Tudást adunk! – www.felnottkepzes.hu

Felnőttképzés – MODELLO Tudást adunk!

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet
Új irányt és lendületet adunk a jövődnek

FELNŐTTKÉPZÉS

🧑‍🎓 FELNŐTTKÉPZÉS 2022 – MODELLO Módszertani és Képzési Intézet. Új irányt és lendületet adunk jövődnek. © 2022

Induló tanfolyamok, új képzések, felnőttképzésben!

Felnőttképzés, új tanfolyamok és képzések, Felnőttképzésben életbe lépő új változások, államilag elismert szakképesítés, képzések, tanfolyamok, ágazati képzések. Köszönjük, hogy felkerested honlapunkat!

A Felnőttképzésben zajló változások összefoglalásáról szóló rövid tájékoztatónkat is elolvashatod. Az elsődleges- és/vagy a másodlagos munkaerő-piacon történő elhelyezkedés érdekében kínálunk államilag elismert szakmai képesítés megszerzésére irányuló tanfolyamokat és képzéseket.

Felnőttképzésben életbe lépő új változások

A felnőttképzésben résztvevő személyek vonatkozásában az új rendelkezések alapján, az egyszerűbb munkafolyamatok ellátására alkalmas államilag elismert szakképesítés megszerzését követően továbbtanulás lehetősége nyílik.
A családbarát foglalkoztatás legmodernebb elemét, az anyasági/apasági szabadság után nyugdíjjogosultságot érő korú dolgozónak biztosított átképzések megvalósításában is otthon vagyunk.

A felnőttképzésben életbe lépő új törvényi szabályozásokat a cégek, üzleti partnerek és képzésszervező szakmai szövetségek is nehezen tudják követni, és eligazodni bennük. Nem is gondolnánk, milyen sok minden történik a felnőttképzésben. A legutóbbi években rengeteg változást hoztak a folyamatos jogszabályi változások ebben az ágazatban, és az új változások következtében újabbnál újabb kihívásokkal és lehetőségekkel kell szembesülnünk.
Felnőttképzés, új tanfolyamok és képzések

induló tanfolyamok és új képzések.

Az egyik legfontosabb jogszabályi változás, hogy a törvényalkotók egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy a különböző kiegészítő képesítéseket és tanfolyamokat megfelelő minőségben adják át a felnőttképzők, vagyis a hatóságok egyre gyakrabban, és egyre szigorúbban ellenőrzik ezen tevékenységek megvalósítását. Felnőttképzésben életbe lépő új változások

A járványhelyzet miatt tanfolyamaink megvalósítására olyan kreatív megoldásokat dolgoztunk ki, amelyek biztosítják a hatékony, tartalmas tanulást az érintett szakmákban. Ezt elsősorban azzal tudjuk megoldani, hogy minden tanfolyamhoz rendelkezésre állnak online órák, e-learning tananyagok és jegyzetek egyaránt.

http://www.felnottkepzes.hu/tanfolyamokk/becsatlakozasi-lehetoseg-okj/

Legkeresettebb tanfolyamok, OKJ becsatlakozás, Felnőttképzés

ÁRAK: Az árak nem változnak, mi nem emeljük folyamatosan az árainkat.
A tanfolyamok képzett szakemberekkel, profi oktatókkal zajlanak.
Az órák tartalmasan és interaktívan telnek.
Sok gyakorlatot végzünk, a tanfolyami résztvevők között sokféle érdeklődésű, motivált ember van, és rendelkezünk egy fejlődési lehetőséget biztosító, családias hangulatú csapattal.

Hosszú távra tervezünk, ezért a tanfolyamokat olyan tematikákra ás témákra építjük fel, amelyek hosszabb távon is irányt mutatnak és megfelelő szaktudás birtokában a képzettebbeknek tovább kell folytatniuk a tanulást. Ismerjük a piacképes szakmai területeket, ezért úgy alakítottuk ki aktuális képzési palettánkat, hogy a fontosabb és piacvezető tanfolyamok szervezésére és indítására fektetjük a hangsúlyt.
Hogyan dönts az adott szakma mellett?
Mindig érdemes átgondolni, hogy valóban megtaláltad-e azt a területet, amellyel hosszú távon foglalkozni szeretnél!
Milyen feladatok vannak a munkahelyemen?

Tanfolyamok 2022, most jelentkezz.

Egyik célunk, hogy segítsük a munkavállalókat, hogy pótolják a műveltségi hiányosságaikat, továbbfejleszthessék szakmai tudásukat, és személyes kompetenciáikat egyaránt. Emellett olyan speciális programok is létrejönnek, amelyben sikeresen részt vehetnek azok az emberek is, akik nem rendelkeznek a szükséges alapismeretekkel, tapasztalatokkal, kompetenciákkal. Ha nem találod induló/futó tanfolyamaink között azt a képzést, amelyre jelentkezni szeretnél, akkor se keseredj el, hanem jelezd részünkre igényedet, s lehet, hogy már napokon belül indulhat is az a tanfolyam, amelyiket szeretnéd!

Jelentkezz most, becsatlakozási lehetőség!

Jelentkezz most, becsatlakozási lehetőség!

A MODELLO felnőttképző. mint a piacvezető felnőttképző intézet Magyarországon, országos képzőközpont, nyelvvizsgahely, az évek alatt megszerzett tapasztalatainak köszönhetően figyelemmel kíséri a munkaerő piac igényeinek változását, és igyekszik ahhoz igazítani aktuális képzési kínálatát annak érdekében, hogy a képzés sikeres elvégzése által a résztvevők minél nagyobb eséllyel tudjanak elhelyezkedni.

MODELLO – Piacvezető felnőttképzés 2022-ben is!

A MODELLO fodrász tanfolyamán egy teljesen új képzési csomagot vezet be. A komplex és gyakorlatorientált fodrász képzés hazai és nemzetközi szinten is egyedülálló, modern szakmai tudást és kompetenciákat biztosít a résztvevőknek.
A MODELLO Magyarországon elsőként vezeti be az új képzési modellt, mely teljes egészében megfelel az Európai Unió kihívásainak.

http://www.felnottkepzes.hu/tanfolyamokk/becsatlakozasi-lehetoseg-okj/

OKJ becsatlakozás, Legsikeresebb tanfolyamok, Felnőttképzés

Az új képzési modell külföldön is egyre nagyobb népszerűségnek örvend, és egyre nagyobb az érdeklődés iránta.

Fodrász (Komplex) OKJ tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Fodrász (Komplex) OKJ,Fodrász (Komplex) OKJ képzés, Felnőttképzés

Fodrász (Komplex) tanfolyam
A Fodrász (Komplex) tanfolyam ajánlott mindazoknak, akik egy jól fizető munka felé szeretnének elindulni. A tanfolyamon résztvevők megtanulják majd a különböző hajszerkezeteket és hajformákat, valamint a hajviseleteket. A kurzus végén a résztvevőknek ismeretük lesz a legelterjedtebb festési technikákról és ezek alkalmazásáról egyaránt.
Fodrász (Komplex) tanfolyam A fodrász elsődleges feladatai a különböző hajformák kialakítása, a hajfestés és a hajvágás. A munka során állandóan szembesülnek a legújabb trendekkel, divattal, így tudásuknak és ismeretüknek mindig naprakésznek kell lennie. A fodrásznak még egy fontos feladata van, mégpedig hogy munkáját szeretettel és figyelmességgel tudja végezni, hiszen az kuncsaftok megismeréséről is tanúskodik a fodrász által kialakított hajviseletük.
A képzés célja: A résztvevők szakmai ismereteinek bővítése, korszerűsítése a fodrász szakmában. A képzésben való részvétel
A fodrász szakma megélénkülést hozott a munkaerőpiacon. A szakma iránti érdeklődés az elmúlt években egyre nagyobb, és a keresletnek megfelelően a kínálat is megnövekedett. A MODELLO Fodrász képzése Budapesten és vidéken egyaránt elérhető kedvezően alacsony áron.

Műtárgyvédelmi munkatárs – Múzeumi gyűjtemény és raktárkezelő tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Műtárgyvédelmi munkatárs – Múzeumi gyűjtemény és raktárkezelő, Műtárgyvédelmi munkatárs – Múzeumi gyűjtemény és raktárkezelő képzés, Műtárgyvédelmi munkatárs – Múzeumi gyűjtemény és raktárkezelő tanfolyam, Felnőttképzés

A közeli jövőben, az Európai Unióban nagyobb mértékű gazdasági növekedés várható. Az öreg kontinens gyengülő gazdasági pozíciójának és bizonytalan jövőjének ellenére a technológiai forradalom hajnali korában vagyunk. A digitális világhoz csatlakozik a technológia egy újabb megújulásának, az innovációnak a hulláma. Az innovációs forradalom vezetője lehetne az Európai Unió, de ehhez több kell, mint egy egyszeri ötlettel felsejlő esély. Már a jelenlegi körülmények között is a technológia haladásának üteme és a piaci verseny egyre nagyobb kihívást jelentenek. Emellett az EU-ban a szükséges innovációs kapacitás még mindig erősen függ a központi politikától, amelyet nem csak a hazai szabályozások, hanem a globális gazdasági helyzet is nehezít. A jövőben újabb fokozatos változásokra kell számítani, melyek egyre több újabb problémát vethetnek fel. A technológiai változások gyorsulnak és az életünket egyre inkább átszövik, egyre mélyebben, és egyre nagyobb mértékben vesznek részt a hétköznapjainkban. A héten pont aktuális: mások észrevételeire érdemes figyelni, hiszen így véleményt lehet formálni.

Szakács (Komplex) OKJ tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Becsatlakozási lehetőség (OKJ) tanfolyamok! Szakács (Komplex) OKJ, Szakács (Komplex) OKJ tanfolyam, Felnőttképzés

Nemrégiben egy kedves ismerősöm megkérdezte tőlem: mit gondolok a jövőről általánosságban. Mi az, ami szerinted fontos lenne? stb…
Szóval fejtsük ki. Mielőtt bármit is mondanék, tudni kell rólam: hogy nem vagyok közgazdász, semmilyen tudományos alapképzés nem tartozik hozzám. Csupán szeretnék kifejteni néhány gondolatot a jövővel kapcsolatban. Természetesen mindez csak az én véleményem.
A jövőre történő felkészülés sokféle módon történhet. Az egyik legfontosabb, ha az ember tájékozott világ mindennapi dolgaiban, de nem csak a jelenlegi trendeket ismeri, hanem figyeli és felkészült a küszöbön álló változásokra is. Ezek azonban több esetben speciális “fogalmak”, amelyek értelmezéséhez technikai és szakmai háttér egyaránt szükséges.

Hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő tanfolyam.
A legújabb tanfolyamok, legkeresettebb tanfolyamok 2022 képzések, 2022 tanfolyamok, új MODELLO tanfolyamok, új MODELLO képzések, felnőttképzés, 2022-ben a legkeresettebb képző a MODELLO, piacvezető felnőttképző intézet Magyarországon, országos képzőközpont, nyelvvizsgahely, tanfolyam, képzés.

A MODELLO a felnőttképzés piacvezető intézete. Célunk, hogy folyamatosan közelítsük képzési kínálatunkat a felnőttképzésben résztvevők igényeihez, ezért is változatos és széleskörű képzési palettánk, amelyek közül az egyik legújabb a Hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő tanfolyam.
A Hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő tanfolyam segítségével megszerzed az alapvető ismereteket és gyakorlatot, valamint elméleti tudást a hűtésről és a légtechnikáról.

Hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő, Hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő képzés, Hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő tanfolyam, Felnőttképzés

A tanfolyamról: Ez a tanfolyam a hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő feladatköréhez kapcsolódó szakmai elméleti és gyakorlati alapismeretek elsajátítására alkalmas.
A képzés elvégzése által lehetőség nyílik a munkaerőpiacon kiemelten keresett, szakmai tudást igénylő végzettség megszerzésére.
Hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő tanfolyam
A hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő feladata a hűtő- és légtechnikai gépek, berendezések és készülékek szerelése, üzemen kívüli és üzemi karbantartása, metszeti rajzon való olvasás, profilozott lemezek szerelése, a környezetben elhelyezett eszközök üzemeltetése.
A hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő végezhet nagyobb összeszerelési feladatokat is, mint például egy házi klíma berendezés telepítése és beüzemelése.
Jellemzően
Hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő tanfolyam
A hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő közvetlen feladatai a klimatizáló berendezések tervezése, telepítése, üzemeltetése és karbantartása, a légkezelési berendezések szerelési munkái (dohányzó helyiségek, stúdiók szellőztetésén túl is), valamint az ezekhez tartozó energiaforrások (pl. gáz- és dízelmotorok) alkatrészeinek javítása. A hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő képes a meghibásodott berendezés műszaki hibáinak okait megkeresni és megjavítani. Ezután pedig ellenőrizni a megjavított berendezés üzemképességét.
Hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő tanfolyam becsatlakozási lehetőség!

Vállalati (munkahelyi)/egyéni tanulói csoportok részére egyaránt.
Továbbképzés, szakmai továbbképzés, Családsegítőknek, Pedagógusoknak, köznevelési dolgozóknak.

Pedagógiai munkatárs (Gyógypedagógiai asszisztens) tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Pedagógiai munkatárs (Gyógypedagógiai asszisztens), Pedagógiai munkatárs (Gyógypedagógiai asszisztens) képzés, Pedagógiai munkatárs (Gyógypedagógiai asszisztens) tanfolyam, Felnőttképzés

Pedagógiai- és családsegítő munkatárs tanfolyam.

A legújabb tanfolyamok, 2022 képzések, 2022 tanfolyamok.
Budapesten 2022-ben a legkeresettebb képző a MODELLÓ!
A MODELLÓ KÉPZŐ INTÉZET ORSZÁGOS KÉPZŐKÖZPONTJA.

Új szakma: Pedagógus/Családsegítő munkatárs
A MODELLO képzések, felnőttképzés, 2022-ben a legkeresettebb képző a MODELLÓ, piacvezető felnőttképző intézet Magyarországon, országos lefedettséggel.

A MODELLO felnőttképzési intézet folyamokat szervez és valósít meg országos lefedettséggel. A MODELLO az általa szervezett tanfolyamok megvalósítása során nem csupán az oktatói naprakész tudásával, hanem az oktatási anyagainak (tananyagainak) folyamatos frissítésével és naprakészen tartásával egyaránt kiemelkedik konkurensei közül.

A MODELLO a különböző szektorokba tartozó álláskeresőknek és munkanélkülieknek segít új szakmát tanulni, és szerezni annak érdekében hogy nagyobb eséllyel tudjanak elhelyezkedni az elsődleges, vagy a másodlagos munkaerő piacon. Pedagógiai- és családsegítő munkatárs tanfolyam a MODELLO-nál. PEDAGÓGIAI- ÉS CSALÁDSEGÍTŐ MUNKATÁRS KÉPZÉS.

Felnőttképzés- www.felnottkepzes.hu

Felnőttképzés- www.felnottkepzes.hu

A MODELLO egyik legismertebb, és egyben legnépszerűbb képzése, amelyik felkészíti a képzésben résztvevőket arra, hogy, a képzés sikeres elvégzését, és a sikeresen letett vizsgát követően a frissen megszerzett bizonyítványuk birtokában helyt tudhttp://www.felnottkepzes.hu/tanfolyam/?filter_name=pedag%C3%B3giaijanak állni bármelyik gyermekjóléti szolgálatnál, vagy gyermekotthonnál elhelyezkedve. A képzés során mind az alapkövetelményeket, mind pedig a szakma speciális követelményeit egyaránt elsajátíthatják a képzésben résztvevők.

A MODELLO a hazai felnőttképző intézmények közül az egyik legrégebbi, és egyben legtöbb tanfolyamot megvalósított, és legtöbb végzett képzésben résztvevővel rendelkező intézete.
A piacvezető oktatási intézet több, mint 17 éves szakmai múltra tekint vissza, melynek során időről-időre újította meg magát, s újabb és újabb képzéseket, tanfolyamokat indított el. A MODELLO egyedülállóan sokféle képzéssel várja tanulni vágyó érdeklődőket. A felnőttképzés területén élen jár, hiszen folyamatosan figyelemmel kíséri az igényeket és a munkaerő-piac, valamint a jogszabályi háttér változásait egyaránt.

A MODELLO Felnőttképző Központ az ország egyik vezető képzője, amely több mint 17 éves tapasztalattal rendelkezik.
A MODELLO-nál a képzésben résztvevők szakmai, személyes fejlődését támogató, sokrétű kommunikációs gyakorlatokon is részt vesznek a tanfolyamok keretében, mellyel hozzájárulnak ahhoz, hogy minél hatékonyabban és magabiztosabban álljanak be a munkaerőpiacra. A MODELLO tanulói valódi piaci információkhoz jutnak az elméleti tudás mellett.

FELNŐTTKÉPZÉS

  TANFOLYAM

 

 

Új 2022 Felnőttképzés, tanfolyam.

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet.
Új irányt és lendületet adunk jövődnek. (felnőttképzés)

Kitűnő eredmény, újabb piacok a legfelsőbb szinten!
Módszertani és képzési intézetünk sok munkával, erőforrást nem kímélve sikeresen megfelelt minden, a szabványokban előírt követelménynek. Ennek eredményeként egyszerre és párhuzamosan érdemelte ki az
🏆  ISO 9001:2015, valamint a (MODELLO Felnőttképzés) 🏆  ISO 14001:2015  Minőség irányítási tanúsítványokat
A jövőben a legmagasabb szintű és komplexitású megoldásokat kínálunk a hazai, és az integrálódott külföldi vállalati szektor, valamint a kkv-k részére egyaránt.
Köszönöm kollégáimnak, hogy mellettem vannak, és követnek engem! Hálás vagyok és boldog!

Fülöp Henrik Intézetvezető

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Modello Módszertani és Képzési Intézet
@felnottkepzes.hu · 4,9 (204 vélemény) · Vizsgafelkészítő központ
A céljaink, fejlődésünk, növekedésünk elérése, életünk minden pillanatában jelen van! Mi mindenben támogatunk, mindegy milyen célt tűztél ki a jövőd tekintetében! Képzéseinken, tréningjeinken keresztül igazi tudást adunk Neked, Magyarországnak! Ágazati területeket kötünk össze a legújabb technológiákkal, modernizációval, és trendekkel!

Fülöp Henrik 
intézetvezető
Tanfolyam – képzés – felnőttképzés

www.felnottkepzes.hu -Kizárólagos tulajdonosa és üzemeltetője a:
MODELLO Módszertani és Képzési Intézet, Vizsgaközpont és Nyelvvizsgahely magas színvonalú felnőttoktatással és további szolgáltatásokkal kívánja elősegíteni, hogy ügyfelei (vállalatok, pénzintézetek, állami, önkormányzati és egyéb intézmények, egyéni jelentkezők) hozzájussanak mindazon előnyökhöz, amelyeket a legkorszerűbb információs rendszerek, eszközök, folyamat és szervezeti megoldások, a megfelelő informatikai biztonság, a projektmenedzsment, illetve a különböző vezetési módszerek biztosíthatnak számukra, ily módon támogatva őket üzleti, egyéni céljaik elérésében.

Új irányt és lendületet adunk jövődnek. © 2022
☎️  Érdeklődni: 06-70/676-6835 | 06-30/733-7538 | 06-30/636-6852 /H-P : 08:00 – 16:30-ig info@felnottkepzes.hu –www.felnottkepzes.hu
#modello #felnottkepzes #kepzes #oktatas #nyelvvizsga #tanfolyamok #szakkepzettoktatok #felkeszulttanfolyamszervezok

Új Felnőttképzés 2022

MODELLO
Tudást adunk!
Új irányt és lendületet adunk jövődnek.
MODELLO Módszertani és Képzési Intézet. Vizsgaközpont és Nyelvvizsgahely Új irányt és lendületet adunk jövődnek. ☎️: 06-70/676-6835 | 06-30/733-7538 | 06-30/636-6852 /H-P : 08:00 – 16:30 info@felnottkepzes.hu www.felnottkepzes.hu

 

Háztartásvezető tanfolyam

Neked való Tanfolyamok! Piacvezető képzések!

Háztartásvezető tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Legkeresettebb tanfolyam, Háztartásvezető tanfolyam, Felnőttképzés

Háztartásvezető tanfolyam

Háztartásvezető közreműködik a gyermek számára nevelést/gondozást biztosító intézmény nevelési/gondozási tevékenységének elvégzésében. Segíti a kisgyermekek teljes körű ellátását, testi és pszichés szükségleteik kielégítését; nevelésük, fejlődésük támogatását az erre a korosztályra szakosodott gyermekintézményekben önállóan végzi. Az ellátottaknak mindennapi életviteléhez segítséget nyújt, különösen a takarítás, a gondozás, a beteggondozás, a mosás, a bevásárlás és a főzés területén. A gyermekeknek megtanítja a testi, személyi gondozásukból adódó teendőket (fürdetés, öltöztetés, ruhacsere, ruházat javítása, ágyazás, ágyneműcsere, tisztítószerek biztosítása, mosás, takarítás, vasalás, étkeztetés), és ellenőrzi azok végrehajtását. Végzi a napi takarítást, az időszakos nagytakarítást. (Háztartásvezető tanfolyamBiztosítja a kulturált étkezés feltételeit (terítés, asztalleszedés, étel konyháról történő átszállítása, étkezés utáni mosogatás), ügyel az élelmiszertárolás előírásainak betartására, a konyhai higiéniára. Segíti az óvodapedagógus, nevelő tevékenységét. Felelősséget vállal a rábízott gyermekekért, a nevelés folyamatában hozott döntéseiért és gondozási tevékenységének következményeiért. Empátiával fordul az ellátottakhoz és családjaikhoz, szakmai felkészültsége alapján hitelesen tudja a családok felé közvetíteni az ellátottak nevelésével, fejlődésével kapcsolatos tudását, ismereteit. Tiszteletben tartja az ellátottak személyiségét, megfelelő toleranciával rendelkezik a mássággal kapcsolatban.(Háztartásvezető tanfolyamA területen dolgozó és vele együttműködő szakemberekkel személyesen, valamint alapvető infokommunikációs, digitális eszközök lehetőségeit is alkalmazva tart kapcsolatot, működik együtt A „Háztartásvezető” a Gyermek- és ifjúsági felügyelő 4 0922 22 01 kapcsolódó részszakmája.

# /- #háztartásvezetőtanfolyam #háztartásvezetőképzés #háztartásvezetőtanfolyamról #háztartásvezetőoktatás #háztartásvezetővizsga #háztartásvezetőrészszakma

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet

Háztartásvezető | Szociális | Tanfolyam | Szakképesítések Szakmai képzések

Neked való Tanfolyamok! Piacvezető képzések!

Felnőttképzés – MODELLO Tudást adunk! – www.felnottkepzes.hu

Felnőttképzés – MODELLO Tudást adunk!

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet
Új irányt és lendületet adunk a jövődnek

Becsatlakozási lehetőség (OKJ)

Szakács OKJ becsatlakozási lehetőség: 

☎️ Érdeklődni: 06-70/676-6835 | 06-30/733-7538 | 06-30/636-6852 /H-P : 08:00 – 16:30-ig  ✉️: info@felnottkepzes.hu  🌐: http://www.felnottkepzes.hu/
Modello Módszertani és Képzési Intézet – Szakács becsatlakozás!

FELNŐTTKÉPZÉS

🧑‍🎓 FELNŐTTKÉPZÉS 2022 – MODELLO Módszertani és Képzési Intézet. Új irányt és lendületet adunk jövődnek. © 2022

Segédgondozó tanfolyam

Legkeresettebb tanfolyam!

A Segédgondozó alapszolgáltatás és szakosított ellátás területén el tud látni alapgondozási feladatokat.

Segédgondozó tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Segédgondozó, Segédgondozó tanfolyam, Felnőttképzés

Ennek megfelelően a mindennapi életvitelükben akadályoztatott emberek, családtagjaik részére úgy nyújt gondozást, támogatást, hogy az a személyes igényeikhez és szükségleteikhez igazodik. (Segédgondozó tanfolyam)  Elvégzi a fiziológiai szükségletek felmérését, és részt vesz azok kielégítésében. Kompetenciája kiterjed a gyógyszerbeadásra, vérnyomásmérésre, vércukormérésre, inzulin és alvadásgátló injekció beadására, betegszállításra, betegkísérésre. Bekapcsolódik a személyes tanácsadásba, valamint a mentális egészségnek a fenntartásába kulturális és szabadidős tevékenységek keretében. (Segédgondozó tanfolyam) Együttműködik a családdal, a családsegítővel, a házi segítségnyújtásban dolgozó gondozóval, a gyermekvédelmi szolgálattal, az egészségügyi és szociális szakszemélyzettel a szolgáltatások elérésének biztosítása érdekében. Segíti a háztartási munkák, a mindennapi ügyintézés elvégzését. Az „Segédgondozó” a Szociális ápoló és gondozó 4 0923 22 03 kapcsolódó részszakmája.

# /- #segédgondozótanfolyam #segédgondozóképzés #segédgondozótanfolyamról #segédgondozóoktatás #segédgondozóvizsga #segédgondozórészszakma

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet

Segédgondozó | Segédgondozó képzés | Szociális | Tanfolyam | Szakképesítések Szakmai képzések

Neked való Tanfolyamok! Piacvezető képzések!

Felnőttképzés – MODELLO Tudást adunk! – www.felnottkepzes.hu

Felnőttképzés – MODELLO Tudást adunk!

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet
Új irányt és lendületet adunk a jövődnek

Becsatlakozási lehetőség (OKJ)

Piacvezető képzés

Hegesztő OKJ becsatlakozási lehetőség

☎️ Érdeklődni: 06-70/676-6835 | 06-30/733-7538 | 06-30/636-6852 /H-P : 08:00 – 16:30-ig  ✉️: info@felnottkepzes.hu  🌐: http://www.felnottkepzes.hu/
Modello Módszertani és Képzési Intézet – Hegesztő becsatlakozás!

🧑‍🎓 FELNŐTTKÉPZÉS 2022 – MODELLO Módszertani és Képzési Intézet. Új irányt és lendületet adunk jövődnek. © 2022

FELNŐTTKÉPZÉS

Asztalosipari szerelő tanfolyam

Legkeresettebb tanfolyam!

Az asztalosipari szerelő faipari, bútoripari, épületasztalos ipari gyártmányok alkatrészeit, elemeit összeállítja, szereli, beépíti.

Legkeresettebb tanfolyamok, Asztalosipari szerelő tanfolyam, Felnőttképzés

Legkeresettebb tanfolyamok, Asztalosipari szerelő tanfolyam, Felnőttképzés

Asztalosipari szerelő tanfolyam

A lapra szerelt bútor alkatrészekből a kötőelemek, vasalatok, ragasztóanyag és a szükséges szerszámok segítségével összeállítja a bútortestet. Az összeszerelt mozgóalkatrészeket, az ajtókat, fiókokat felszereli, beszereli, a szekrénytesthez igazítva beállítja.(Asztalosipari szerelő) A műhelyben előszerelést végez, a helyszíni szerelések során a műszaki dokumentációkalapján konyha és szobabútorok, hagyományos és utólag szerelhető ajtók, toló- és harmonika ajtók, ablakok, lépcsők, falburkolatok, álmennyezetek szerelését, beépítését, cseréjét és javítását végzi. (Asztalosipari szerelő) Használja a legkorszerűbb kézi szerszámokat, elektromos és akkumulátoros kisgépeket, illetve a telepített berendezéseket, a munkavédelmi utasítások betartásával. Az “Asztalosipari szerelő” az Asztalos 4 0722 08 01 kapcsolódó tanfolyam.

Felnőttképzés – MODELLO Tudást adunk! – www.felnottkepzes.hu

Felnőttképzés – MODELLO Tudást adunk!

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet
Új irányt és lendületet adunk a jövődnek

# /- #asztalosipariszerelő #asztalosipariszerelőtanfolyam #asztalosipariszerelőképzés #asztalosipariszerelőtanfolyamról #asztalosipariszerelőoktatás #asztalosipariszerelővizsga #asztalosipariszerelőrészszakma

Asztalosipari szerelő | Fa- és bútoripar | Tanfolyam | Szakképesítések Szakmai képzések

Becsatlakozási lehetőség (OKJ)

A képzési piacon legkeresettebb tanfolyamok 

FELNŐTTKÉPZÉS

Festő mázoló tapétázó OKJ tanfolyam

☎️ Érdeklődni: 06-70/676-6835 | 06-30/733-7538 | 06-30/636-6852 /H-P : 08:00 – 16:30-ig  ✉️: info@felnottkepzes.hu  🌐: http://www.felnottkepzes.hu/
Modello Módszertani és Képzési Intézet – Festő mázoló tapétázó becsatlakozás!

🧑‍🎓 FELNŐTTKÉPZÉS 2022 – MODELLO Módszertani és Képzési Intézet. Új irányt és lendületet adunk jövődnek. © 2022

Pénzügyi tanfolyam, számviteli tanfolyamok.

Legkeresettebb pénzügyi, számviteli tanfolyamok

Szakmai múltunk:
Egyre több felnőtt szeretne új ismeretekkel és tudással gazdagodni, ezáltal új életet kezdeni. A MODELLÓ már több, mint 20.000 sikeresen szakmát szerzett képzésben résztvevőt tudhat maga mögött. –  Pénzügyi tanfolyam

Több, mint 1.900 tanfolyamot valósítottunk meg, melyeken naprakész elméleti és gyakorlati tudással és tapasztalattal egyaránt rendelkező oktatóink segítettek abban, hogy új irányba fejlődhessen a képzésben résztvevők pályafutása.

A MODELLO felnőttképzéseit választva Te is új ismeretekre és tudásra, ezáltal új szakmára tehetsz szert!

 Könyvelés és adózás Üzleti ismeretek és ügyvitel	 Pénzügyi szervezeti mérlegképes könyvelő tanfolyam

Könyvelés és adózás Üzleti ismeretek és ügyvitel Pénzügyi szervezeti mérlegképes könyvelő tanfolyam

Nemcsak a fővárosban és nagyvárosokban, de vidéken is szükség van az új szakmákra, a kor elvárásainak megfelelő naprakész ismeretekre. Ismerd meg a legújabb képzéseket, melyek elérhetőek Budapesten és vidéken egyaránt. Válaszd ki a számodra megfelelő képzést, és szerezz rövid idő, akár 1-2 hónap alatt egy új szakmát.

Pénzügyi, számviteli tanfolyamok.

A kutatások azt mutatják, hogy a pénzügyi vezetők nagyrésze nincs megfelelően felkészülve pozíciójára. Ennek az az oka, hogy nem rendelkeznek megfelelő háttérrel, vagy képzettséggel. (pénzügyi tanfolyam) A pénzügyi szakemberek természetüknél fogva nagyon analitikus szemlélettel rendelkeznek. Szeretnek adatokat és információkat elemezni, és ezeknek az elemzéseknek az eredményei alapján döntéseket hozni. Sajnos azonban a legtöbb számviteli rendszer nem rendelkezik olyan funkciókkal, hogy ilyen információkat, adatokat szolgáltasson.

Felnőttképzés

Ennek az az eredménye, hogy a pénzügyi szakemberek gyakran kénytelenek saját jelentéseket, vagy elemzéseket készíteni annak érdekében, hogy ezeket a rendszerhiányosságokat pótolják, ami azt jelenti, hogy állandóan az adatok és számadatok keresgetésével, nézegetésével töltik az időt, ahelyett, hogy arra összpontosítanának, amit valójában tenniük kell: irányítaniuk a szerveztük pénzügyi döntéseit. pénzügyi tanfolyam

Szakmai képzések

Számviteli és pénzügyi kurzusok széles palettáját kínáljuk, amelyek biztosítják a céged sikeréhez szükséges eszközöket. pénzügyi tanfolyam Tanfolyamaink célja, hogy segítsenek elérni céljaidat, hogy részletesen megérthesd szervezeted pénzügyeit azáltal, hogy megfelelően előkészített és alátámasztott döntéseket tudj hozni.

Új pénzügyi, számviteli tanfolyamok.

Legkeresettebb pénzügyi, számviteli tanfolyamok

Legkeresettebb pénzügyi, számviteli tanfolyamok

Több mint 20.000 sikeres szakmát szerző. Több mint 1.900 tanfolyam, MODELLO Tudást adunk! www.felnottkepzes.hu

Legkeresettebb tanfolyamok

Neked való Tanfolyamok!
Piacvezető képzések!

MODELLO Tudást adunk!

Új Felnőttképzés weboldalunkon.

A képzési portálunkon megtalálhatod az összes érdekes és  népszerű képzést, tanfolyamot Magyarországon – www.felnottkepzes.hu.

Felnőttképzés – MODELLO Tudást adunk!

Új szakmák.

Továbbképzés, felnőttképzés, akár állami támogatással. Sikeres vizsgával elérhetők  a jól fizető  munkahelyek, új modell alapú oktatásaink a tanfolyamainkon keresztül ezt biztosítják Számodra. Felnőttképző intézetünknél új szakmai területeken próbálhatod ki magad!.

Felnőttképzés – MODELLO Tudást adunk!

Tanfolyam, és további kínálat

Tanfolyamok, új képzések, új modell, felnőttképzés, képzések, tanfolyamok, nyelvtanfolyamok, ingyenes próba nyelvvizsgák, ECL nyelvvizsga, angol nyelvvizsga, felnőttképzés és még sorolhatnám a számtalan lehetőséget, ami közül intézetünkben több képzésben, tanfolyamban vehetsz részt.

Felnőttképzés – MODELLO Tudást adunk!

Piacvezető felnőttképző

Az elmúlt évek során a MODELLO Módszertani és Képzési Intézet terjeszkedni kezdett és ma már versenytársaihoz képest is egyre magasabb színvonalú képzéseket, és egyre kedvezőbb árakat tudunk biztosítani képzésben (tanfolyamon) résztvevőink részére.

Felnőttképzés – MODELLO Tudást adunk!

Felnőttképzés a világban

Nem csak hazai, de külföldi hírekkel is foglalkozunk. Mi történik az EU országokban, a világban, az elméleti és a gyakorlati oktatások között.
Kiváló Oktatóink adják tovább a tudást a tanfolyamokon, Neked csupán meg kell találnod azt az utat, amelyik számodra legmegfelelőbb.

Felnőttképzés – MODELLO Tudást adunk!

Tanfolyamok, képzések, fejlődés

Továbbtanulás korunkban nem csak életcél lehet, hanem esély arra is, hogy bebizonyítsd régi,  jelenlegi munkahelyed vagy intézményed számára, hogy a folyamatos fejlődésed, képességeid fejlesztése mindennapi célodként tartod szem előtt… Külföldiek számára is biztosítjuk a tanulási, fejlődési lehetőséget a felnőttképzés (tanfolyamok)  keretein belül. Intézetünk a tanulás, fejlődés és képzés szerelmeseire szakosodott.  Az általunk megvalósított tanfolyamok segítségével egyszerre több szakterületen is bővülhet a tudásod és a szakmai tapasztalatod. További információt személyesen irodánkban, vagy telefonon, e-mailen kérhetsz. Weboldalunkon keresztül sok információt kaphatsz képzéseinkről, tanfolyamiról.  Induló és új képzéseink a hírek menüpontban jelennek meg.

Legkeresettebb tanfolyamok
– Aranykalászos gazda OKJ tanfolyam
– Pincér OKJ tanfolyam

– Pék OKJ tanfolyam
– Pedagógiai- és családsegítő munkatárs OKJ tanfolyam
– Óvodai dajka OKJ tanfolyam
– Munkavédelmi technikus OKJ tanfolyam
– Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző
– Központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő
– Hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő OKJ
– Fodrász (Komplex) OKJ tanfolyam
– Fodrász (Elmélet+Vizsga) OKJ tanfolyam
– Festő mázoló tapétázó OKJ tanfolyam
– Élelmezésvezető OKJ tanfolyam
– Építő- és anyagmozgató gép kezelője (Energiaátalakitó-berendezés kezelője) OKJ tanfolyam
– Építő- és anyagmozgató gép kezelője (Emelőgépkezelő (kivéve targonca)) OKJ tanfolyam
– CAD-CAM informatikus OKJ tanfolyam
– Építő- és anyagmozgató gép kezelője (Alapozás, közmű-és fenntartási-gép kezelő) OKJ tanfolyam
– Élelmiszer-, vegyiárú eladó OKJ tanfolyam
– Virágkötő (Komplex) OKJ tanfolyam
– Boltvezető OKJ tanfolyam
– Kozmetikus (Komplex) OKJ tanfolyam
– Kisgyermekgondozó-, nevelő OKJ tanfolyam
– Hegesztő OKJ tanfolyam
– Kézápoló és Műkörömépítő OKJ tanfolyam
– Építő- és anyagmozgató gép kezelője (Útépítő- és karbantartó gép kezelője) OKJ tanfolyam
– Falusi vendéglátó OKJ tanfolyam
– Demencia gondozó OKJ tanfolyam
– Építő- és anyagmozgató gép kezelője (Targoncavezető) OKJ tanfolyam
– Építő- és anyagmozgató gép kezelője (Földmunka-, rakodó és szállítógép kezelője) OKJ tanfolyam
– Számítógép-szerelő, karbantartó OKJ tanfolyam
– Számítógépes adatrögzítő OKJ tanfolyam
– Építő- és anyagmozgató gép kezelője (Építésianyag-előkészítő gép kezelője) OKJ tanfolyam
– Elektronikai gyártósori műszerész OKJ tanfolyam
– Tisztítás-technológiai szakmunkás OKJ tanfolyam
– Szárazépítő OKJ tanfolyam
– Szakács (Komplex) OKJ tanfolyam
– Szakács (Elmélet+Vizsga) OKJ tanfolyam
– Raktárvezető OKJ tanfolyam

Felnőttképzés és tanfolyam felsorolás.

Felnőttképzés, Tanfolyam, Tanfolyamok, Képzés, Képzések, MODELLO, Szakmai képzések, Új tanfolyam, Új tanfolyamok, Legkeresettebb képzések , Legkeresettebb tanfolyamok, Kedvezményes tanfolyamok, Kedvezményes képzések, Képzések árgaranciával ,Tanfolyamok árgaranciával, Online tanfolyamok, Online képzések, Legkeresettebb tanfolyam

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet.
Új irányt és lendületet adunk jövődnek.

 

JELENTKEZZEN MOST 2022. JANUÁRI OKJ-S KÉPZÉSEINKRE

JELENTKEZZEN MOST 2022. JANUÁRI OKJ-S KÉPZÉSEINKRE
2022-ben a legkeresettebb OKJ képzések a piacvezető felnőttképzőnél Intenzív OKJ-s tanfolyamok több helyszínen vagy akár kihelyezett formában is.
Ingyenes és fizetős OKJ tanfolyamok

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet.
Új irányt és lendületet adunk jövődnek.  © 2022

 

Aranykalászos gazda OKJ tanfolyam

Pincér OKJ tanfolyam

Pék OKJ tanfolyam

Pedagógiai- és családsegítő munkatárs OKJ tanfolyam

Óvodai dajka OKJ tanfolyam

Munkavédelmi technikus OKJ tanfolyam

Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző

Központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő

Hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő OKJ

Fodrász (Komplex) OKJ tanfolyam

Fodrász (Elmélet+Vizsga) OKJ tanfolyam

Festő mázoló tapétázó OKJ tanfolyam

Élelmezésvezető OKJ tanfolyam

Építő- és anyagmozgató gép kezelője (Energiaátalakitó-berendezés kezelője) OKJ tanfolyam

Építő- és anyagmozgató gép kezelője (Emelőgépkezelő (kivéve targonca)) OKJ tanfolyam

CAD-CAM informatikus OKJ tanfolyam

Építő- és anyagmozgató gép kezelője (Alapozás, közmű-és fenntartási-gép kezelő) OKJ tanfolyam

Élelmiszer-, vegyiárú eladó OKJ tanfolyam

Virágkötő (Komplex) OKJ tanfolyam

Boltvezető OKJ tanfolyam

Kozmetikus (Komplex) OKJ tanfolyam

Kisgyermekgondozó-, nevelő OKJ tanfolyam

Hegesztő OKJ tanfolyam

Kézápoló és Műkörömépítő OKJ tanfolyam

Építő- és anyagmozgató gép kezelője (Útépítő- és karbantartó gép kezelője) OKJ tanfolyam

Falusi vendéglátó OKJ tanfolyam

Demencia gondozó OKJ tanfolyam

Építő- és anyagmozgató gép kezelője (Targoncavezető) OKJ tanfolyam

Építő- és anyagmozgató gép kezelője (Földmunka-, rakodó és szállítógép kezelője) OKJ tanfolyam

Számítógép-szerelő, karbantartó OKJ tanfolyam

Számítógépes adatrögzítő OKJ tanfolyam

Építő- és anyagmozgató gép kezelője (Építésianyag-előkészítő gép kezelője) OKJ tanfolyam

Elektronikai gyártósori műszerész OKJ tanfolyam

Tisztítás-technológiai szakmunkás OKJ tanfolyam

Szárazépítő OKJ tanfolyam

Szakács (Komplex) OKJ tanfolyam

Szakács (Elmélet+Vizsga) OKJ tanfolyam

Raktárvezető OKJ tanfolyam

A céljaink, fejlődésünk, növekedésünk elérése, életünk minden pillanatában jelen van!
Mi mindenben támogatunk, mindegy milyen célt tűztél ki a jövőd tekintetében!
Képzéseinken, tréningjeinken keresztül igazi tudást adunk Neked, Magyarországnak!Ágazati területeket kötünk össze a legújabb technológiákkal, modernizációval, és trendekkel!
Új irányt és lendületet adunk jövődnek.

MODELLO 
Tudást adunk!
Régi OKJ-s tanfolyamok. Jelentkezz! Becsatlakozási lehetőség!

kozmetikus tanfolyam